Újhartyáni karácsonyi koncert

Nagyszerű karácsonyi koncertet hallhatott a közönség Újhartyánban december 20-án. A hangszeres növendékek műsora mellett felcsendültek karácsonyi dalok a szolfézscsoportok előadásában, valamint a hangverseny zárásaként egy erre az alkalomra létrehozott, különleges kamaracsoport adott elő egy dalt, melynek tagjai négy szintetizátor, egy

Örkényi karácsony

A Cziffra György Alapfokú Művészeti Iskola 2018.december 18-án tartotta hagyományos karácsonyi előadását az Örkényi Szabadidő Központban. A program komolyzenei hangversennyel kezdődött, melyen a zeneművészeti ágon tanuló növendékeink adtak nagysikerű műsort. Ezután társastáncosaink produkcióit, majd az előadás zárásaként néptánc és népzenei

Karácsonyi koncert Újlengyelben

Iskolánk Újlengyeli kihelyezett tagozatán december 13-án tartották meg a hagyományos karácsonyi hangversenyt, melyen a telephelyen tanuló összes növendék bemutatkozott, egészen a kezdőktől a legidősebbekig. Az egyórás koncert során színvonalas műsorokat hallhatott a közönség, mellyel megkezdődhetett a ráhangolódás az előttünk álló karácsonyi

Karácsonyi műsor Inárcson

Iskolánk karácsonyi hangversenyeinek, műsorainak sorát az Inárcsi kihelyezett tagozatunkon tanulók nyitották meg 2018. december 10-én, hétfőn. Hangszeres és néptáncos növendékeink szerepeltek, majd Petneházy Kata néptánctanárnő vezetésével közös tánctanulással végződött az este, melybe a fellépő gyerekek és a közönség is bekapcsolódott.

Advent ii

Advent második vasárnapján, december 9-én az örkényi Református Templomban a gyertyagyújtás utáni műsorban közreműködtek a Cziffra György Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és tanárai.  

Mikulás hangverseny Hernádon

December 4-én került megrendezésre a hagyományos Mikulás hangverseny a Cziffra György Alapfokú Művészeti Iskola Hernádi kihelyezett tagozatán. A hangszeren tanuló növendékek mellett az iskola néptáncosai is színpadra álltak. Az oldott, családias hangulatú estével megkezdtük a ráhangolódást az előttünk álló ünnepekre.

„Ovis Mikulás”

December 4-én délelőtt vendégeink voltak az örkényi Manócska óvodások. A gyerekek Mikulásváró koncertet és hangszerbemutatót láthattak a Cziffra György Alapfokú Művészeti Iskola hangversenytermében.