szanyorebi

Szanyó Rebeka 2000. április 24-én született Budapesten. 2006-tól a Hernádi Általános Iskola tanulója. 2007 szeptemberében iratkozott be a Cziffra György Alapfokú Művészeti Iskola furulya szakára, Zsíros Réka osztályába. 2009 karácsonyára megkapta első fuvoláját, azóta játszik ezen a hangszeren. A 2010-ben alakult Szivárvány Fuvolazenekar oszlopos tagja. 2014-ben felvételt nyert a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Klimászné Varga Zsófia növendéke lett.

 

 


tothervin

Tóth Ervin Márk Szülei egészen kis korától kezdve zenei nevelésben részesítették, nagyszülei is zeneértő emberek voltak. Első furulya óráját nővérétől vette hároméves korában, majd hamarosan előképzős lett az örkényi Cziffra György Alapfokú Művészeti Iskolában, ahol Szénási Boglárkától tanult. Ebben az időszakban számos Ki-mit-tud, fesztivál és verseny dobogós helyezés és különdíj birtokosa. 2004-ben tanárai hangszerváltást javasoltak. A választás végül a klarinétra esett, és a dabasi Sugár Rezső Zeneiskolában tanult Győrfi Imre osztályában. Pár év múlva ismét az örkényi zeneiskola tanulója, Szécsi Viktor tanítványa 2012-ig. Ebben az évben sikeres felvételi vizsgát tett a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Maczák János tanár úr kezei alatt dolgozhatott. 2016 júniusában érettségi vizsgát tett. 2015-ben jelentkezett a Snétberger Zenei Tehetségközpontba, melynek kurzusait párhuzamosan végzi a szakközépiskolával. Tanulmányait  jelenleg Svájcban a berni Művészetek Egyetemén folytatja.


14962265_688774531274850_924901210_n

Batuska Lilla Budapesten született 2000. július  26-án. A családban nem ő az egyetlen zenész, dédszülei között is akadtak zenészek (hegedűsök) és testvére klasszikus gitáron tanul. Már nyolc éves kora óta zenét tanul. Zenei tanulmányit furulyán kezdte Zsíros Réka osztályában, majd egy évvel később megkapta első fuvoláját. Alapító tagja az örkényi Cziffra György Alapfokú Művészeti Iskolán belül működő Szivárvány Fuvolazenekarnak. 2015-ben sikeres felvételi vizsgát tett a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol jelenleg Horgas Eszter tanítványa.

 


tothenikoTóth Enikő 2001. február 8-án született. 6 évesen kezdett furulyázni Szénási Boglárka osztályában, majd négy év után a fuvolát választotta hangszeréül. Az örkényi Cziffra György Alapfokú Művészeti Iskola keretein belül működő Szivárvány Fuvolazenekar tagja. 2016-ban sikeres felvételit tett a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol jelenleg Klimászné Varga Zsófia tanítványa.