VI. CZIFFRA KUPA

Tánciskolások és Művészeti Iskolások Táncversenye

Örkény, 2018. március 24.

 

29351744_10156381822288447_3376687677072362794_oA Cziffra Kupa táncverseny az idén immár hatodik alkalommal került megrendezésre Örkényben.  Az idén az időjárás is kegyeibe fogadta a versenyt, hisz március 24-re nyoma sem maradt az előző napok hóval, esővel és heves széllel fűszerezett hideg időjárásának. Sok mindennek köszönhető, hogy ismét rendkívül népes mezőny gyűlt össze az Örkényi Szabadidő Központban. A közel 300 fiatal táncos az Ország különböző pontjairól érkezett a versenyre. Voltak akik az idén jöttek először például a Sajószentpéteri táncosok – és örömmel fogadtuk a minden évben a versenyünkön rajthoz álló veszprémieket is. 29352067_10156381828993447_5876960814013401306_oA mai modern korban figyelemmel kell kísérnünk a facebook bejegyzéseket. Nos a versenyről hazatérő táncosok nem csupán sikereikről, eredményükről számoltak be a közösségi portálon, hanem szinte egybehangzóan dicsérték a rendezvényt, a családias hangulatot, a rendezést és a verseny helyszínéül szolgáló Pálóczi Kastélyt.  Ha ehhez hozzáadjuk, azt a boldog gyermekzsivajt, kacagást, amit a verseny után tapasztaltunk, az a rengeteg boldog kis táncos, a nyakukban büszkén viselt és minden bizonnyal a jövőben ereklyeként őrizendő érmekkel, kezükben az oklevéllel és a győzteseknek járó kupával – megelégedve summázhatjuk, hogy valami nagyon jót sikerült ismét alkotni. 28947857_10156381829833447_3183090843016103266_oKöszönjük a támogatóknak a tankerületnek, asz iskolának, szülőknek, mindenkinek. Reméljük jövőre is lesz Cziffra Kupa táncverseny sok-sok (évről évre több) kis táncos résztvevővel, és boldog, elégedett gyermekekkel.

 

 

 

 

Eredmények:

 

Lány szóló, kűrök

(ifjúsági korcsoport)

  •           Are you ready?  Batfalszky Boglárka II hely
  •           Rázd meg!          Kalla Dorottya I hely

(junior korcsoport)

  •           Caribien Latin mix  Pásztor Auguszta  I. kel

(gyermek korcsoport)

  •           Boszitánc   Gőző Loretta  I. hely

 

Nagycsoportos koreográfiák

(gyermek korcsoport)

  •           Karácsonyi polka II. hely
  •           Hercegnő keringő III. hely

(mindkét koreográfiát a Huszka Hermina Picik csapata adta elő)

 

Kiscsoportos koreográfiák

(gyermek II korcsoport)

  •           Salsa II. hely  (Huszka Hermina nagyok)
  •           Sofia cha-cha (lány csapat) III. hely  (Tatárszentgyörgyi lányok)
  •           Besame samba (lány capat) IV. hely  (Tatárszentgyörgyi lányok)
  •           Gyertyafény keringő – standard – I. hely (Huszkás nsgyok)
  •           Álomkeringő – standard  – lány csapat (Tatárszentgyörgy)

 

Duó kategória

  •           Pásztor Auguszta – Lakatos Fanni junior korcsoport  I. hely
  •           Raffael Melissza – Váradi Eleonóra gyermek korcsoport I. hely
  •           Csorba Dzsenifer – Csorba Aranka II hely

 

Lány szóló kategória

gyerek 1 korcsoport:

  •  Bogdán Julianna II  hely
  • Valkai Vanda V. heéy
  • Lakatos Lili III. hely
  •  Orbán Kiara V. hely
  •  Gőző Loretta VI. hely

gyermek 2 korcsoport:

  • Lakatos Fanni I. hely
  • Váradi Eleonóra II hely
  • Raffael Melissza III. hely

 

Páros táncok

standard:

  • Lakatos Bence – Valkai Vanda (gyermek 1 korcsoport) I. hely
  • Bogdán Julianna (gyermek 1 korcsoport) II. hely
  • LAKATOS András – Lakatos Fanni (gyermek 2korcsoport) I. hely

Latin táncok:

  •  Lakatos Bence – Valkai Vanda (gyermek 1)  II. hely
  • Bogdán Julianna (gyermek I) hely   

                                                                     28953708_10156381828903447_7254483072554852341_o

29060773_10156381840183447_8135093043500901483_o

VI. Cziffra Kupa